2011. december 29., csütörtök

Boldogságot Mindenkinek!

Minden kedves Olvasómnak és Scraptársamnak kívánok nagyon boldogságos Karácsonyt (így utólag is)

és egészségben, mosolyokban gazdag új Évet!

 
 

2011. szeptember 27., kedd

Összegzés

Hosszas gondolkodás, és nem kicsi unszolás után, úgy döntöttem, mégiscsak írok ide, magamhoz. Összegzem legalábbis az elmúlt hetek scrap oldalaimat és ezzel párhuzamban kiküszöbölhetetlenül a hullámzó lelki hangulatom is dokumentálom. Mert más ugyan nem tudom hogy van vele, de terápiás jelleggel, orvosságként használatos az én házam táján a scrap.

Kronológiai sorrendben: egy szuper nyarat tudhatunk magunkénak, nemcsak a Srácok részéről, de mi szülők is nagyon élveztük Párommal. Gyerekek jöttek-mentek, és mégsem volt zsivajtól hangos a ház. Feltöltődés volt a társaságuk, jókat beszélgettünk, társasoztunk, kirándultunk. Hiába már nagyok! De ugyebár semmi sem tarthat örökké, becsöngettek, jöttek ismét a kötelességek, a „siess elkésünk”, „anyám, ennyi házi van?”, „csináld már, ne álmodozz”, „igyekezz”, … mondatok ismét előjöttek. Így született ez az oldal:




Aztán a nyár alatt kisimult idegszálaim kezdtek összekuszálódni ismét, kezdtem bizonytalan lenni, hogy hogyan találom meg az egyensúlyt az „ostorozás” és a „hagyni a gyereket, hogy gyerek lehessen”, hiszen ha nem most, akkor mikor két véglet között? Merengtem, mennyire könnyű volt mikor még picikék voltak. Pedig akkor mennyire sajnáltam magam, hogy milyen nehéz egy, (bocs két) kisgyerekkel. (gyanítom, hogy ezt az időszakot amit most katasztrófának élem meg, szintúgy szentimentális révületben fogom felidézni úgy 5-10 év múlva).


Szöveg: Kétségek és bizonytalanság.
Erről nem szólt a fáma mikor tervezi az ember, hogy szülő lesz.
Folyamatosan törnek elő ezek az érzések, hol erősebben, hol múló félben.
Mikor csinálom jól? Erőltessem vagy ne?
Mi lesz Belőle ha nagy lesz?
Jól csinálom és nem ártok vele ha így vagy úgy döntök?
Elég „csupán” a szeretet?

Odáig fajult a dolog, hogy teljesen magam alatt lettem. Az iskolarendszer a képembe gyűrte idén is, hogy két nem átlagos gyermekem van, akik minden csak nem kockák. Ha nem jártunk volna számtalanszor a Nevelési tanácsadóba, és ott nem nyugtatnak meg a pszichológusok, hogy semmi baj nincs velük, leszámítva és kiszámítva az inteligenciájuk átlag feletti hányadát, bizony én magam is elbizonytalanodnék az Iskola állásfoglalása, hozzáállása kapcsán. Anyukám volt aki kétségbeesésemre felolvasott egy részletet Popper Péter Hazugság nélkül című könyvéből:
„Az indrusztriális pedagógiai futószalagként működik, a futószalagra 6 éves korában amikor szalagérett, ráállítják a gyereket, és minden tanórán rászerelnek, egy kis többlet tudást történelemből, irodalomból, fizikából, matematikából stb... 18 éve múlva, mint diplomás álértelmiségi, lelép a futószalagról. Jogász, orvos, mérnök lett belőle. Jó gyerek az, aki megadóan hagyja hogy a tudás elemeket fokozatosan rászereljék. Rossz aki ágál, vagy számára túl lassú, vagy túl gyors a futószalag sebessége. Ezeket mint lelki betegeket pszichológushoz, pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba kell küldeni. E sivárság van üdítő kísérletezők az úgynevezett alternatív pedagógusok. Ez a jelen.”
(Az már megintcsak egy másik nagy szívfájdalmam, hogy anyagi jólét kellene ahhoz, hogy alternatív iskolába, alternatív pedagógusokhoz kerülhessenek a Gyerekeim, ahol nem letörik szarvaikat azzal, hogy a hiányosságaikat hajtogatva, közben tehetségüket elnyomni igyekezve "kockásítják" Őket.)

Ez, a mára mantrává vált Popper idézet került az oldalamra:

 
Egy kéz lenyúlva, megsimizve búskomor fejemet, eme oldalt kiemelték a Finger Pointing blogon. De ha még mindig úgy éreztem volna, hogy ez számomra nem elég megerősítés, az a megtiszteltetés ért, hogy az Oscrap galériájából szintén kiemelték az oldalt, sőt a héten mint liftelendő inspirációs oldal lett Anna Aspnes galériájában ITT. Ha Anna cuccaival liftelik (bármi kiragadható az oldalról, legyen az színvilág, motívum, elrendezés …) akkor egy sorsoláson vesz részt az ember, ahol 5$ a nyeremény Anna polcáról! (már tudom, hogy magamat fogom liftelni a héten :))

Aztán ugyan lebetegedtem (bizonyítván, hogy a betegségek szinte mindig pszichés eredetűek), kaptam még plussz feltöltődési lehetőséget. Egy hétvége uncsitesómék társaságában (Toni), és a Cewe nagy csapatával egy estébe nyúló találka!



Ráadásul Krisssz minden teketóriázás nélkül kölcsönadta és kedvemre élvezkedhettem a fényképezőgépével! Hogy ez utóbbi számomra milyen élvezetet jelentett, azt csak 18 éven felüli karika kihelyezése mellett tudnám elmondani. :) azért készítettem saját (incifinci buta géppel is) fotókat, amiket ITT tudsz megnézni.


Köszönöm Krisssz és Lányok hogy vagytok,
és hogy egy ilyen csapat tagja lehetek!

2011. szeptember 11., vasárnap

Pasik ...

… nem panaszkodhatok, nekem jutott három is, két Fiam és Párom személyében. Az apropó amiért pedig így lajstromba veszem őket, a Cewe heti kihívása motiválta. Történetesen 18 éven felüli pasinak kell hogy szerepeljen az oldalon. Így vettem egy a Páromról készült fotót, ami a legjellemzőbb mostanság egyébként is Rá, és gondoltam, na most jól megscrappelem! Amolyan odamondom a magamét oldalt készültem az utókorra hagyni. De aztán mindinkább pakolgattam rá a textúrákat, annál inkább enyhültem meg én is. Egyébként is mostanság jellemző rám ez a nyugodtabb, szelídebb virtus (idegszálaim kisimultak a vakáció alatt). Gyanítom, hogy eme habitus nem lesz oly tartós mint szeretném, de most még élvezem!


Felhasznált elemek:
fogaskerék: pasik freebie és háttér by krisssz
WA06_thisisyou_BW_beszteri
keret, firka Anna Aspnes
és textúrák tömkelege

2011. szeptember 7., szerda

38 lettem ...

… betöltöttem. Gondoltam érettségemet bizonyítva (vagy bizonygatva?) számot vetek magamnak, magamról. Sőőőt, ha lúd, hát akkor legyen kövér alapon, ha már eszmefuttatok, miért is ne koronáznám meg eme ritka jelenséget egy oldallal. (ilyet se csináltam még, és a több órás simogatás után, valószínű nem is fog szokásommá válni, hogy magamról készítsek oldalt. Így járt az utókor.)

A felhasznált összes elem régi kedvencemtől Anna Aspnes-től valók. :)

Mikor kitaláltam magamnak ezt a lepkés megjelenítési módot, szemléltetve az évek (és nem az emlékek) könnyed elreppenését, rém büszke voltam magamra! Az efajta szürrealista képi kivetítés nem jellemző rám, de nagyon akartam! Aztán mire összeállt az oldal már nem is tetszett az egész. Gondolkodtam is, hogy amolyan mutogatnivaló-e, nemcsak tartalmánál fogva, de minőségét tekintve is? Végül döntöttem, hisz egyszer 38 éves az ember. :) 

2011. augusztus 30., kedd

cuki ...

Vannak dolgok, amik annyira kiesnek az emlékezetemből, hogy mikor még én voltam gyerek az hogyan is volt. Pl.: (ne nevess a dolog komolytalanságán) hogy a metszőfogam kinőtt, aztán abbahagyta a növekedést, majd ismét hozzánőtt a fejem méretéhez. (ugye szóltam, hogy ne nevess). 10 évesem fogai már rég kinőttek, és lettek olyan aprók  mint a tejfogak voltak. Aztán egyszer csak elkezdett a nyáron nőni. A Gyerekkel együtt. Annyira cuki! Persze ezt az újdonságot lefényképezni igazi kihívás! Rendszeresen mikor felkérem Csemetém, hogy nevessen, vicsor lesz belőle. Most vagy soha alapon, sorozatfelvételre állítottam a gépem, hátha a több tucat fotóból legalább egy publikus lesz, amolyan albumba való.


Az oldalon sok elemet ugyan nem használtam, de a készlet amiből készült, egy fantasztikusan tartalmas szett! Icka alias DoodleDesigns kreálmány, ami a Making Memories névre hallgat:

Megvásárolható a DigiridooScraps boltjában ITT!